Ahány álom, annyiféle. Álmaink talán leggyakrabban tudatunk "felesleginek" ürítési helye. Léteznek viszont ún. jósálmok, vagy jelző álmok. Ezek az álmok (pláne ha emlékszünk is rá :-) előre jelezhetnek nekünk egy eseményt, vagy azt, ami felé éppen tartunk, de még megváltoztathatjuk...
Érdekes, hogy az álmok és a lélekképek tekintetében is igaz, hogy aránylag egységes jelképrendszert használ. Talán azért lehet ez így, mert az ember tulajdonképpen egy kollektív tudat, tehát a lelkek tapasztalása "közösbe megy". Volt az a sztori a majmokkal és a különböző szigeteken dolgozó tudósokkal, akik krumplit termesztettek a szigetükön maguknak. Na, a lényeg, hogy a kis tolvaj majmokat sikerült az egyik tudósnak megtanítani arra, hogy mossák meg a krumplit, mielőtt megennék. Röpke idő alatt a másik szigeten lakó majmok is megmosták a növényt, pedig az a tudós sose mutatta nekik és a két majom csoport sem találkozhatott, hiszen több mérföldnyi tenger volt a két sziget között.
Jó, mi?
Hát valahogy így lehet, hogy egy azonos fajból származó "leveheti az éterből", amit fajtársa feltalált. Ez a magyarázat arra, hogy egyszerre többen találunk fel valamit a Föld különböző pontján, különböző nyelven.
Különösen az állatos álmok tekintetében fordul elő, hogy a neveltetés és a helyi hitrendszer akkor is "üzen", amikor tulajdonképp nincs a tudatunkban a tradíció. Nem foglalkoztunk soha életünkben különösebben anyanyelvünket hordozó népünk ősi jelképeivel, mégis hatást gyakorolt a tudatalattinkra. Márpedig álmunkban ő az irányító alapvetően. Itt jön az a rész, hogy a
Vallás az álmokban... Az a ritkább, ha valaki tudatában van vallásának. Általában észre sem vesszük, hogy úgynevezett lelkiismeretünket mi aktiválja.
A szülőkről levett minta koránt sem merül ki abban, amit nyilvánvalóan látunk, pl. szüleinkhez hasonló viselkedés és szokások rendszere. Amit
igazán leveszünk tőlük és gyermekkorunk szereplőitől, az pont nem látszik kívülről. Ilyenkor talán eredetünkhöz közeli, valós állapotunk, azaz rezgés-formánk szabja meg a mintát, tehát azt vesszük át a másiktól, amit érzett és kevésbé azt, hogy mit mondott, vagy tett. Minél fiatalabbak vagyunk, valahogy annál fogékonyabbak vagyunk az empátiára, holott látszólag fordítva van, hiszen felnőttként már általában megtanulunk "jól" viselkedni. Úgy tűnik, mintha akkor már jobban tudnánk figyelni a környezetünkre, holott csak jobban tudunk alkalmazkodni, hiszen jobb híján nincs más választásunk, különben kivet a társadalom. Gyermekkorunkban még csekély az alkalmazkodóképességünk, viszont annál nagyobb a megfigyelőkénk.
Üzenetküldés Itt leírhatod az álmod, ha szeretnél egy kis segítséget az elemzéshez. Szívesen "ránézek", az nekem is gyakorlás :-)... |
